Törpördög és Tinitündér Tánc Tanoda

Táncalkotás

Ezeken az órákon a gyerekek „elővehetik a kreativitásukat”, és táncokat, koreográfiákat alkothatnak, de nem önállóan otthon, hanem a balett teremben, mindent együtt, átbeszélve, a tanár vezetésével.
Nem csupán elkészülnek a táncok, hanem -  „mit lehet mi után”, „mi fér bele”, „mi miért nem” -,  lépésről lépésre, tudatosan építkezve alakulnak, teljesednek ki.
Variációk lehetnek kisebb csoportokra osztva, majd átbeszélve a másik csoport munkáját, aztán a legjobb részeket kiszedve összerakni egy közös egészet.
Ebből rengeteget lehet tanulni úgy, hogy kreatívan, és a TÁNCCAL telik az idő.

A szuper kis produktumot pedig a TTTT fellépésen bemutathatják, nézőközönség előtt, és talán a Gálán is…, de ez utóbbit ígérni előre nem lehet…

Ezeken a foglalkozásokon csak a TTTT-ben táncórákra járó gyerekek vehetnek részt, a saját tanáruk ajánlása alapján.

Csütörtökönként a budafoki helyszínen, 19:15-19:45.