Menüpontok

Alapítvány

Törpördög és Tinitündér Alapítvány

Sok-sok évvel ezelőtt, amikor a TTTT (akkor még csak TTT: Törpördög-Tánc-Tanoda) megnyitotta kapuit, egyedül én tanítottam, és csupán egyetlen Törpikével kezdtem… Év végére már összegyűltek páran, és egy ici-pici színpadon mutatták meg 2-3 koreográfia keretében – mit tanultak abban a tanévben. Aztán a gyerekek száma nőtt, csodálatos tanár nénik csatlakoztak hozzám, közös csapat lettünk, és az év végi Gálák is igencsak megváltoztak, egy Kultúrházban kerültek előadásra.

Azután már oda sem fért be az összes Szülő, és én úgy gondoltam, ne osszuk meg, hanem a TTTT-nek egy évben egy Gálája legyen, de az minél szebb és jobb, minél több értéket hordozzon magában; végül kikötöttünk egy igazi színházban!!! A fejlődés nem csak a helyszín tekintetében volt - és van - óriási, hanem a színpadon történő események is „teljesen új ruhát kaptak”.:) Történetet írtam, amit a koreográfiák meséltek-táncoltak el, Varró néni varrta a sok kis jelmezt, díszletek is készültek kartonokból, 1-2 éve pedig már az összekötő szöveg alatt is „történés” van a színpadon… pedig oly kicsik ezek a gyerekek, és csupán heti két órán vesznek részt.

Rengeteg, rengeteg munka, kitartás és szeretet van egy ilyen Gálában. Aki látja, illetve táncolja, vagy bármi részt vállal benne, remélhetőleg sok-sok évig – tán örökké - emlékezni fog rá.

Ezzel egyidejűleg a költségek is nőttek – illetve nőnek - minden évben, egyre nehezebb és nehezebb finanszírozni. A tandíjakat igyekszem ritkán, és csak kicsit emelni, célom, hogy aki szeretne ide járni, megtehesse még akkor is, ha nem „tehetősek” a szülei. A minőséget viszont fenntartjuk, ezt büszkén mondhatom!!!! Több szülő említette már, hogy hozzájárulna az év végi Gála költségeihez, ami elindította bennem a gondolatot, hogy két évvel ezelőtt megpróbáljak létrehozni egy Alapítványt erre a célra. Mostanra sikerült, és MŰKÖDIK!

Már számlaszámunk is van: 10918001-00000087-35010006

2018. évtől pedig közhasznúak lettünk, így most már az 1 %-okat is tudjuk fogadni!
Adószámunk: 18731806-1-13

 

És most néhány hivatalosabb szó:

Az Alapítvány gazdasági tevékenységet csak non-profit alapon végez, bevételeit teljes mértékben a Gálához használja fel. Célja, hogy minél szebb és színvonalasabb rendezvény keretében tudja az apró Törpik és Tinik év végi Gáláját támogatni. Támogatást bárki nyújthat. Lehet akár magánszemély, egyéni cég, gazdasági társaság, de akár közhasznú jogállással rendelkező vagy nem rendelkező civil szervezet is. A támogatásnak minősülő ingyenes juttatás (pénzbeli támogatás) ráfordításként elszámolt összege, az alapítvány részéről kiadott nyilatkozat birtokában a vállalkozás érdekében elismert költségnek minősül a támogatást nyújtónál. (Tao-tv. 3. sz. melléklet A./13. pontja szerint).

Ez azt jelenti, hogy a támogató a nyújtott támogatás mértékéig az alapítványtól nyilatkozatot kap, amivel a gazdasági társaság az adózás előtti eredményét csökkentheti. Ez által a támogató társaság segíti az alapítvány céljainak elérését, de egyben a vállalkozása társasági adó fizetési kötelezettségét is redukálhatja.:)

 

Előre is köszönet a TT Alapítvány támogatóinak!