Törpördög és Tinitündér Tánc Tanoda

Táncműhely

Aktív hétvégék – Biró Laluval, Császár Borival, és Perjési Patrikkal!

„Ha a szíved táncol, a lelked mosolyog!”

A 2022-23-as tanévvel indult útjára a TÁNCMŰHELY... egy összetartó, aktív, tehetséges kis csapattal. A létszám nem volt nagy, de a közös érdeklődés, az ebből fakadó emberi kapcsolatok és a TÁNC szeretete annál inkább…

Ennek eredményeként a 2023-as Gálát is megkoronázhatták, övék volt az utolsó tánc, a Napsugarak tánca, ami méltón zárta a Gálát a Pesti Magyar Színházban... A havi 2 hétvégét mindenki alig várta, áttáncolták a délelőttöt , és nemcsak felfrissültek, hanem tudásuk is gyarapodott, mert jó tanárokkal, jó tematika alapján tudtak közösen, együtt alkotni!

TTTT Gála-2023 a Pesti Magyar Színházban

Az idei tanévben is folytatjuk, mert szeretnénk hagyományt teremteni ebből!!!

Így tehát várjuk szeretettel azokat a táncolni vágyó 14 évesnél idősebb gyerekeket, fiatalokat, akik életük során már táncoltak, nagyon közel állt hozzájuk, de már nem engedhetik meg maguknak a heti két táncórát, vagy tanulmányaik, vagy munkájuk, vagy bármi egyéb miatt... gimi, egyetem, baba-születése – de a kétheti szombat vagy vasárnap délelőttöt be tudják és szeretnék illeszteni...
A Táncműhely után feltöltődve, boldogan térnek vissza a következő két hétre a tanulmányaikba-munkájukba, hogy aztán ismét várhassák a következő hétvégi alkalmat!

Az idei Gálában is szeretnénk részt adni, de most nem a tavalyi formában, hanem máshogyan, ez legyen meglepetés….
Aki eljön, kipróbálja, és velünk marad, átbeszélik – áttáncolják ezt a témát is!!!

A 3 tanár – Lalu, Bori és Patrik szavai mindenképp idekívánkoznak:
"...most egy nagyobb kaliberű munkát szánunk nekik, olyat, ami már közelít a professzionális szinthez. Ehhez szükség lesz kitartásra, kreativitásra, szorgalomra és legfőképp a tánc szeretetére, amit igyekszünk mi is közvetíteni minden egyes alkalommal. A koreográfiák rendkívül egyediek és érdekesek lesznek, mert több különböző alkotó/tanár fogja betanítani nekik, több különböző látásmóddal... ilyen ezelőtt az iskolában még nem is volt. Részünkről nagyon fontosnak tartjuk a pontosságot, és hogy a mozdulatok nemcsak a testünk, hanem a lelkünk kivetülése is legyen..."

Ebben a tanévben 3-6 hónapra előre adjuk meg az időpontokat, és a "pót-táncműhelyes-tanár" is a segítségünkre lesz, hogy ezeket be is tarthassuk:
Máté Zsófi ugrik be, ha az élet közbeszólna Lalunál, Borinál vagy Patriknál.
Róluk itt lehet olvasni:
https://tanctanoda.hu/tanarok

Első félévi órarend - minden nap 9-12-ig tartanak a foglalkozások:

Szeptember:
30-án szombaton 09:00-10:30 Patrik, és 10:30-12:00 Lalu - tartanak egy INGYENES PRÓBANAPOT!!!
Ha tetszett, AKKOR SEM kell fizetni!!!

Október:
8-án vasárnap Bori, 21-én szombaton Patrik.
November:
5-én vasárnap Bori, 18-án szombaton Patrik.
December:
3-án vasárnap Bori, 16-án szombaton Patrik.

Árak:

Havi két részvétel: 16.000,-Ft, havi egy részvétel: 10.000,-Ft.
Hiányzást nem tudunk jóváírni.
Az e-mailban történő jelentkezést követően minden hónap 6-ig mennek ki a szlák. Kéjük, hogy az e-mail tartalmazza a számlázási címet is.

Ha az első alkalom tetszik, és velünk marad egy Táncos, úgy beletesszük a jelenetekbe, kalkulálunk vele, így kiszállási lehetőség nincs, mert azzal nemcsak a tanárok, de a többiek munkája is odaveszne.
Ha viszont valaki eljön kipróbálni, és nem tetszik neki, nem erre gondolt, abban az esetben nem kell semmit fizetnie azért az alkalomért... de remélem, ilyenre nem lesz példa:)

Mivel nagy színpadra készülünk év végére, van két fontos tudnivaló. Ha valaki sokat hiányzik, úgy sajnos év végén nem tud a Gálában fellépni, mert a minőség rovására nem mehet.
Másik, hogyha valaki havi egyszer jön, úgy csak fele-annyi Táncműhelyes jelenetben tud táncolni.

Várjuk szeretettel a leveleket, a részvételi szándékkal, esetleges kérdésekkel!

perenyinora@tanctanoda.hu